Bóbiska a süni története

Volt egyszer egy kerek, mohával bélelt tölgyfagyökér alatt élő kis sün, akit mindenki csak Bóbiskának hívott. Leginkább semmit sem szeretett volna csinálni, ami bátor dolognak számít. Bóbiskának ugyanis volt egy apró titka: rettegett a sötéttől. Amikor a nap lebukott a Vadvirágos Tisztás mögött, és a fák ágai hosszú, hajlott ujjakként nyúltak az ég felé, Bóbiska szorosan összegömbölyödött, tüskéit az orrára húzta, volt hogy még a lélegzetét is visszafojtotta.

„Ugyan már, egy sünnek nincs mitől félnie! Rajtad páncél van!” – mondogatta neki Barnabás, az Éjjellátó Bölcs. Ám a kis sün pontosan tudta, hogy a tüskék alatt a szív pont ugyanolyan ijedten tud dobogni, mint bárki másé.

Egy szokatlanul hűvös őszi estén, ahogy vackába gömbölyödve gubbasztott égnek meredő tüskéivel, különös hang verte fel a tisztás csendjét. Nem az éhes róka lopakodása volt, és nem is a szél süvítése: vékony, szipogó sírás hallatszott a sűrű erdőből. Bóbiska szíve a torkában lüktetett. Legszívesebben még mélyebbre ásta volna magát a száraz levelek alá, de a hang annyira magányosnak tűnt, hogy nem bírta ki. Óvatosan kidugta fekete nóziját, szimi szimi szimatolt egyet, aztán még egyet. Majd egy kicsit előrébb kúszott, majd még egy kicsit, így lassan elindult a hang irányába.

A patakparti páfrányok között egy apró erdei manócska kuporgott, sötétkék sapkáját a szemére húzva.

– Miért sírsz? – kérdezte Bóbiska csendesen, miközben maga is alig merte idugni az orrát tüskéi alól és minden nesztől és árnyéktól megrezzent.

– Eltévedtem – pityergett a manócska. – És a sötét tele van szörnyekkel. Látod ott azt a nagy, fekete karmos rémet? – mutatott reszkető kézzel egy furcsa árnyra.

Bóbiska megdermedt. A rém valóban hatalmasnak és fenyegetőnek tűnt. A kis sün érezte, hogy megint össze kellene gömbölyödnie, de látta a manócska rémült tekintetét is. Hirtelen megértett valamit: a bátorság nem azt jelenti, hogy sosem félünk, hanem azt, hogy teszünk egy lépést előre akkor is, ha remeg a lábunk.

– Várj csak! – mondta Bóbiska, és lassan, óvatosan megközelítette a rémet. Szimatolt egyet, felemelte a nóziját, majd megbökte a szörny lábát a tüskéivel. Egy száraz gally reccsent, a félelmetes karom pedig nem volt más, mint egy lehullott faág, amire száraz harangvirágok tapadtak.

– Nézd csak, ez csak egy ág! – fordult hátra büszkén.

A manócska arcán felragyogott a mosoly. Előhúzott az övtáskájából egy pici, kristályt, és óvatosan Bóbiska hátára, a tüskék közé illesztette. A kristály meleg, selymes, narancssárga fénnyel kezdett ragyogni, amint a kis sünihez ért, éppen úgy, mint egy szelíd parázs. Az erdei árnyak azonnal visszahúzódtak, a fák barátságossá váltak, és a sötétség többé nem volt ijesztő.

– Köszönöm, hogy megvédtél – mondta a manócska hálásan. – Tudod- e hogy ez a kristály nem ragyog ám fel akérkinek? Csak a legbátrabbak kezében…. vagy tüskéin. Te vagy a legbátrabb testőr az egész kerek erdőben. A Tüskés Testőr.

Azon az éjszakán Bóbiska hazakísérte kis barátját, és rájött a legnagyobb titokra: a sötétségben nincsenek szörnyek, csak dolgok, amik a fényre várnak. És a tüskéi? Azok nem arra valók, hogy elrejtőzzön mögöttük, hanem hogy bástyaként védje azokat, akik nála is jobban félnek.

A manók hálából készítettek egy varázslatos másolatot Bóbiskáról: egy kis testőrt, aki nem szúr, csak vigyáz, és akinek a belsejében ugyanaz a bátor, meleg fény ragyog, mint a patakparti kristályban.

Így került a kis sün a te éjjeliszekrényedre is. Ő a te saját Tüskés Testőröd.

Mostantól nem kell aggódnod, ha lekapcsolják a nagy lámpát a szobában. Ő itt ül melletted az ágy szélén. Amíg te álmodsz, a puha, meleg fényével őrzi a szobát, elűzi a rossz álmokat, és csendben vigyáz rád reggelig. Bóbiska pontosan tudja, milyen érzés félni – és éppen ezért tudja a világon a legjobban, hogyan kell vigyázni rád.

Hajtsd le a fejed a párnára, hunyd le a szemed, és aludj nyugodtan. A Tüskés Testőr szolgálatba lépett.

Tüskés testőrt itt tudod megvásárolni.