Fülöp, a ragyogó szívű nyuszi története

Hol volt, hol nem volt, az illatos Kerekerdő kellős közepén élt egy apró, hófehér nyuszi, akit Fülöpnek hívtak. Fülöpnek volt egy hatalmas álma: amióta csak az eszét tudta, ő is Húsvéti Nyuszi szeretett volna lenni.

Minden tavasszal lelkesen próbálta festeni a tojásokat, de valami mindig balul sült el. A piros festék a fülén kötött ki, a kék a farkincáján, és amikor a fűben kellett volna elrejtenie az ajándékokat, ő mindig elbotlott a saját lábában, és a csokitojások szerteszét gurultak. A Főnyuszi egy napon kedvesen megsimogatta Fülöp fejét, és így szólt:

– Kicsi Fülöp, te csodálatos nyuszi vagy, de a te igazi küldetésed valami egészen más. Valami, amihez csak a te különleges képességeid kellenek.

Fülöp szomorúan lógatta hosszú füleit. Vajon mi lehet az ő küldetése, ha egyszer nem az, hogy Ő is húsvéti nyuszi lehessen?

Aznap este, amikor a nap az erdő lombja alá bukott, és a táj sötétbe borult, Fülöpnek nem jött álom a szemére. Óvatosan kilopakodott és elindult sétálni egyet a holdfényes éjszakában. Sok kis nyuszi társa félt a sötétben, de Fülöp egyáltalán nem. Sőt! A sötétben valahogy minden sokkal csendesebb és békésebb volt. Hatalmas, bolyhos füleivel a legkisebb neszt is meghallotta: a falevelek halk susogását, a tücskök gyönyörű ciripelését, és még azt is, ahogy a harmatcseppek a fűszálakról a földre hullanak.

Ahogy nesztelen puha tappancsain ugrándozott, kiért az erdő szélére, egyenesen egy takaros kis házikó kertjébe. Hirtelen megállt. A fülei az égnek meredtek. Valami furcsa hangot hallott az egyik nyitott ablak felől.

Nyissz-nyössz… mocc-mocc…

Fülöp közelebb osont, és bekukucskált az ablakon. Egy gyerekszobát látott, ahol egy kisfiú forgolódott nyugtalanul az ágyában. A szoba sarkában pedig, a szekrény mögött, igencsak sötét volt, alig lehetett valamit látni a szobában. A kerti meggyfát megvilágító holdvilág furcsa, girbegurba árnyékot vetett a szoba falára. A sok árny és sötétség rossz álmokat suttogtak a kisfiú fülébe.

Fülöp szíve hevesen verni kezdett, de nem a félelemtől, hanem a bátorságtól! Nem hagyhatta, hogy ezek a kis rémek elrontsák a kisfiú álmát.

Egy hatalmas ugrással bent termett a szobában, egyenesen a kiságy és a sötét sarok közé.

– Huss innen, ti csúf árnyékok! – gondolta Fülöp, és kihúzta magát. Abban a pillanatban bátor volt, a legbátrabb az egész világon!

És ekkor valami csodálatos dolog történt. Ahogy Fülöp szívét átjárta a bátorság és a szeretet, a bundája halványan derengeni kezdett.

Aztán egyre fényesebb lett! Gyönyörű, meleg, arany-sárga fénnyel ragyogott be mindent maga körül.

Az Árnyék-manók, akik ki nem állhatták a fényt és a jóságot, visítva fogták be a szemüket, és egy szempillantás alatt kirepültek az ablakon, vissza a sötét éjszakába.

A szobában azonnal béke és nyugalom lett. A kisfiú abbahagyta a forgolódást, az arca kisimult, és mélyen, mosolyogva aludt tovább a nyuszi megnyugtató fényében.

Fülöp ekkor jött rá, mit is jelentett a Főnyuszi jóslata. Neki nem az a dolga, hogy nappal tojásokat rejtsen el.

Ő az éjszaka hőse!

Az a dolga, hogy kiváló hallásával meghallja a sötétben ólálkodó árnyakat, és bátorságával, ragyogó fényével elűzze őket a gyerekszobákból.

Másnap reggel Fülöp összehívta az erdő legbátrabb kisállatait: a bölcs macit, a csendes cicát, és az éles szemű baglyot. Elmesélte nekik, mi történt.

– Alapítsuk meg a Réműzők Védelmező Gárdáját! – javasolta lelkesen. – Minden gyerek megérdemli a nyugodt, szép álmokat!

Az állatok boldogan csatlakoztak hozzá. Azóta, ha leszáll az est, a Réműzők Védelmező Gárdájának tagjai ott ülnek a gyerekek éjjeliszekrényén. Hatalmas bátorságukkal és meleg, ragyogó fényükkel vigyáznak rátok. Ha egy ilyen kisállat világít a szobádban, biztos lehetsz benne, hogy a sötétség és a rémek messzire elkerülnek, mert a ragyogó bátorság mindig győzedelmeskedik!